Ha a mesterek lángolnak, mi is tűzbe jövünk. Mint ahogy azt már a múlt héten nem egyszer lobogtattuk, ma este Kiss Ferenc - a legendás (igen, barátom legendás, tessék utána járni) Kolinda, és Vízöntő zenekarok tagja - szerzői koncertet ad, budapesti folklórcentrum hiányában a MÜPA ikeásan elegáns fesztiváltermében. Eddig a rideg tények. És most dúljanak fel az érzelmek...
Este későn megperdítik a dobot. Hetvenes évek. Talán az első, kísértő emlék Feri hangjáról a zokogás, mikor még nem tudni miért, csak úgy meg kell a szívnek hasadni. Aztán szép, lassan magadban is felismered ezt a közép-kelet-európai tragikomédiát, a transz-tendenciát, hogy a könnyek bizony nem apadnak, még a viccekben sem.
Különös hang az övé: egyszerre karcol és simogat. Másnapos férfi érez ilyesmit, mikor frissen vasalt ingbe bújik, a meleg nejlon a szerelemre, a keménygallér a guillotine-ra emlékeztet. Jó ez, vagy szenvedés? Döntse el a hálátlan jövő, ez már csak a miénk, a mi hagyományunk, illik vele együtt élni, vagy legalábbis tudni róla.
Feritől sok mindent meg lehet tudni, a menekülő szerzetes archetípusa ő, csuhája alatt az idő emlékeivel. Látta azokat, akikről mi már csak hallottunk, még ha most nagyon is röhög ezen, mert mi a fenének akart volna valaha is ilyen szerepet magának, de ez van, nem te írod a kort, a kor az, ami megrajzol téged.
Nehéz lenne a múlt rendszer évtizedeit arannyal futtatni, de valami azért másként volt, talán egy motívum, az intellektus motívuma. Ha nincs hova menekülni, a szellem útvesztőiben találsz nyugalomra, verseskötetek, rozsdás bicska, zsebóra attribútumai közt, hogy aztán ezek mentén találd meg a szavaidat, képeidet, hangjaidat. Úgy látszik, ez kell, az irtózatos nyomás, hogy valamit kipréseljünk magunkból. Ki miben tubus?
Csakhogy. Feri a vízöntő kor kihívásait is oly' könnyedén veszi, hogy majd belepusztul. Pályázik, magánkiad, hangszert vesz, filmet forgat, éhen hal, de egyvalami marad: a dalok irgalmatlan súlya. Nem szórakozni járunk koncertre, színházba, kiállításra, könyvesboltba, barátom, hanem csiszolódni, még ha nem is tetszik manapság annyira!
„Változtasd meg élted”, mondta volt Rilke, és bizony, az az Archaikus Apolló torzó is áll még, illene fölnőni a feladathoz, és helytállni a lélek barikádján. Mert ez a lélek szabadságharca, és bár Feri szívesen bújik a nagyvárosi bujdosó melankolikus figurájába, a legnagyobb utcai harcos a dzsungelben.
Urbánfolklór, avagy létezik e kortárs népzene?
Nem kérdés. Nem kérdés, hogy a saját nyelvünkön beszélünk. Nem kérdés, hogy odavagyunk a birkapörköltért. Nem kérdés, hogy drukkolunk a vízilabdacsapatnak. Folytassam, vagy magadtól is kitalálod?